Amit kapsz:
Mások mondták:

“Nagy szerencsémnek tartom, hogy már korábban is követtem a netes munkádat és ez alapján nagy bizalommal iratkoztam be a tanfolyamodra.
Véleményem szerint kiváló anyagot állítottál össze, melynek külön erőssége, hogy minden esetben elmondtad a már kipróbált és jól bevált saját tapasztalataidat, javaslataidat.
Ezek után már egészen másként látom a fotózást: a laposkás képek életre keltek-kelnek magam és családom nagy örömére.
Természetesen sok gyakorlásra van még szükség, de az alapok (és nem csak az alapok) birtokában ez napról-napra egyre több sikerélményt nyújt.
Köszönöm Neked Miklós!”
– Weisz József
“A Lightroommal most ismerkedtem meg, előtte Photoshoppal szerkesztettem a képeimet, de az túlságosan összetett és bonyolult volt.
Nagyon részletesen és érthetően magyaráztál mindent a tanfolyam során.
Egyes részeknél, ha maradt is kérdés, egy-két videóval később arra is választ kaptam.
Külön tetszett, hogy lehetett kérdezni, így az egész interaktívvá vált.
Végre nemcsak találomra szerkesztem a képeimet, ide-oda állítva a csúszkákat, lesz, ami lesz alapon, hanem tudatosan.
A tanfolyam önbizalmat adott és azóta sokkal elégedettebb vagyok a szerkesztett képeimmel.”
– B. Anita

“Mindig tudtam, hogy nem elég jól exponálni és komponálni.
Az igazán minőségi fotókhoz, szükség van valamilyen jó kép feldolgozó programra.
A tanfolyam előtt nem sokkal találtam rá a Lightroomra, de jól kezelni nem tudtam.
Addig inkább csak a gépem raw feldolgozóját, vagy Sony esetében a Sony ingyenes programját használtam, ami végül is nem volt rossz, de mióta a LR-en szerkesztek, ez mindent visz!
A tanfolyam hatására nagyon megjött a kedvem hozzá, a régebbi fotóimat is próbálom szépíteni.
Most látszik igazán, hogy mennyivel kifinomultabb és szebb eredményt lehet elérni egy jó programmal!”
– Koller György